Így, ünnepek közeledtével mindenkiből kitör hirtelen a jó lélek, az önzetlen segítő, mert vérünkbe ivódott, genetikailag kódolva vagyunk arra, hogy az évnek ezen szakaszában tegyünk valami önzetlenül felemelőt. Na mindjárt hányok... 

Szerintem ez is olyasmi, mint az ajándékozás. Hiába halmozol el valakit drága ajándékokkal az év 1 napján, amikor a többi 364 napon olyan tapló vagy, hogy a fal adja a másikat. Ráadásul az elmúlt években - lassan évtizedekben - tényleg átmentünk abba az állapotba, hogy akié a nagyobb az nyert. 

Nagyjából ez jellemző a jótékonykodásra is. Ilyen tájt a celebek is hirtelen előhúznak egy szenvedő kisgyereket/kiskutyát, vagy elnyomott fajt és szívszorító üzenetben szólítják fel a rajongókat, hogy ha már én is, akkor ugyan már te is, különben rossz ember vagy és egy szemét! Na, az ilyen posztokat szoktam villámgyorsan továbbgörgetni. Nem kell a mesterségesen keltett bűntudat.

A jótékonykodással pont úgy vagyok, mint a dohányzással. Hadd döntsem el én, hogy élek-e vele, mikor és milyen módon. Az alábbiakban pedig néhány olyan gondolatot osztok meg a saját tapasztalataimból, ami segíthet  megtalálni a helyes utat. 

1. Olyasmit adj, ami szívből jön!
Vagyis, mielőtt megszabadulnál teljes vagyonodtól, vagy a fél ruhásszekrényedtől, gondold át, hogy ez jó lesz neked? Bizony, égessenek rám skarlát betűt, akkor is azt mondom, hogy adományozni a legönzőbb és legönzetlenebb dolog egyszerre. Aki azt mondja, nem azért csinálja, hogy ő maga jobban érezze magát, az hazudik. Ezért aztán első lépésként azt kell végiggondolni, mire adunk szívből? Nálam pl. a pénzkunyizás ki van zárva! Lehet az haldokló idegen kisgyerek, vagy épp házfelújításra gyűjtő ismerős, pénzt akkor sem adok. Engem zavar a tudat, hogy nem tudom, a pénzem hova kerül, biztos arra használják-e, ami okból a zsebemből kicsalták. Szóval nem akarom hülyének érezni magam, miután egy mesés összeggel megfejeltem azt a bizonyos bankszámlát.
Jobban szeretek tárgyi dolgokkal, tettekkel segíteni.

Ezért nekem speciel a Vöröskereszt, meg az Élelmiszerbank akciója jött be nagyon, akik kiállnak a bevásárlóközpontokba, és nem a pénzedet kérik, hanem, hogy vegyél egy zacskó tésztát, vagy egy csomag lisztet, cukrot, és azt add oda. Ez pedig olyasmi, olyan tucatáru, ami feltehetően tényleg oda kerül, ahova szánták eredetileg.  
Hasonló kezdeményezés az állatmenhelyeknél is létezik, akik örülnek tápnak, játéknak, takarónak, mindennek, ami segíthet, hogy a kutyák jobban érezzék magukat. 
Ez hát az első lényeges pont, megtalálni az adakozásnak azt a formáját, ami hozzád a legjobban passzol. 

2. Csak addig nyújtózkodj, míg a takaród ér!
Teljesen fölösleges a már előzőleg említett, mesterségesen kreált bűntudat okán odaadni  fél fizetésedet, hogy aztán hó végén meg ne legyen mit enni. A jótékonykodást is lehet tudatosan, megfontoltan csinálni, de, persze, ehhez az kell, hogy ne azt nézzük a másik mit és mennyit ad, hanem legyünk tisztában a saját korlátainkkal. Mert az adakozásnak nem az a lényege, hogy saját magunknak szenvedést okozzunk! Épp ellenkezőleg! Ez olyasmi, aminek a célja, hogy jobban érezzük magunkat tőle. És ne csak abban a pillanatban, mikor megtörténik, hanem még nagyon sokáig utána, akárhányszor eszünkbe jut. 

3. Gondolkodj a kockán kívül!
Nem csak kézzelfogható dolgokat lehet adni! Vannak olyan helyzetek, amikor nem a pénz, vagy a tárgyak, hanem a tettek segítenek igazán. Amikor pl néhány éve hazaköltöztem a szülőfalumba, nem volt egy fityingem sem, még kajára is alig jutott. Abban az időben nagyon sokan segítettek, sokszor egy tál étel is feldobta a napom, vagy megmentett az éhezéstől. 
Mivel lóvém nem volt, így elkezdtem azon gondolkodni, ugyan mivel viszonozhatnám. Hiszen egy közösségben élek, ráadásul nem is akármilyenben, így helyesnek éreztem  - mivel nekem még vannak elveim - hogy valahogy viszonozzam a gesztusokat. Így aztán felmértem, mivel válhatnék a falu hasznára. 

Beléptem a polgárőrségbe, elkezdtem önként segíteni a falusi rendezvényeken, valamint a mai napig teljesen ingyen írok a helyi újságba, ahol lassan saját rovatom van. Ezek pont olyan tevékenységek, amik havonta néhány óránál több időmet nem veszik igénybe, viszont minden ilyen alkalom után úgy érzem, hasznos tagja vagyok a közösségnek, viszonzom az emberek támogatását. 

Biztos vagyok benne, hogy minden környéken, falun, városban egyaránt, vannak hasonló lehetőségek, így ha az embernek semmi mása nincs, az idejét, a tudását is adományozhatja!

4. Nem baj, ha pénzt kapsz érte!

Manapság egyre divatosabb pl. a plazmaadás. Igen, kapunk csokit, meg szendvicset, meg pénzt, és ezért azok, akik még sosem adtak plazmát azt gondolják, csak ezért csinálja az ember. Pedig ez nem teljesen így van. Sokszor levetítik nekünk azt a kisfilmet, amiben azok szólalnak meg, akik a plazmából készült gyógyszerekkel tudnak élhető életet élni. Úgyhogy túl a 115. plazmaadáson, már eljutottam odáig, hogy egyáltalán nem ciki, ha valahol fizetnek ezért, attól ez még értékes adomány, attól ez még lehet önzetlen segítése embertársainknak. Én legalábbis, nagyon büszke vagyok rá, hogy életet mentek, parányi fogaskerékként a gépezetben. 

Úgy gondolom, bármit is csinálunk az életben, csak úgy érdemes tenni, hogy utána ne maradjon negatív érzés, ami megmérgezheti a lelket. Akkor tegyünk jót, ha az minket is elégedetté, nyugodttá, boldoggá tesz. Mert csak így van értelme!