Van két csodálatos pasim. Az egyiknek felesége van, közös gyereke, a másiknak élettársa, nevelt gyereke. És ha most bármelyik oldalon bukta lenne, akkor biztos, hogy mindenki engem hibáztatna. A szeretőt. 

De,vajon jogosan? 

Adott egy férfi, aki kedves, nem iszik, nem agresszív, anyagilag is egész jól áll, nem nagyon jár el sehova és rendesen dolgozik. És adott egy nő, aki tizenx év után azt mondja ennek a férfinek, hogy bocs, engem már nem érdekel a szex, és folyamatosan visszautasítja a férfi közeledését. Mi marad az egészséges, férfi ösztönökkel megáldott léleknek? Hát, nagyjából a cölibátus. 

1. Ha megcsalja a nőt és lebukik, akkor ő a szemét állat, aki elbánt szegény nővel és általában válás a vége, ahol a férfi bukja a fele vagyont, a gyereket, a házat és kezdhet új életet. Megértem őket, hogy ez nem túl pozitív jövőkép.

2. Ha nem lép félre, de pornót néz és kiderül, akkor egy rohadt perverz állat, aki undorító szokásokat vett fel.

3.Ha közben még masztizik is, akkor meg aztán tényleg egy igazi seggfej és megalázza szegény asszonyt ezzel.

Na, erre teszem fel én a kérdést: és TE kedves magadból kikelő, hisztériázó feleség, TE mi vagy?

Mert megértő, elfogadó, szerető társ semmiképp. 

Amikor a francos gyűrűt az ujjadra húzták te is esküt tettél, hogy jó társa leszel a férjednek. Jó társ az, aki folyamatos visszautasítással aláássa a férfi önbizalmát? Jó társ az, aki úgy gondolja, ha nem beszélünk róla, akkor nincs is probléma? Jó társ az, aki a házasság előtt szexistennőnek adja el magát, a gyűrűzés után meg már minden és mindenki fontosabb, mint a férje?

Egy ilyen nő megérdemli azt a férfit, aki még mindig hozzá megy haza és aki még mindig hazaadja, amit keres, pedig semmit sem kap érte cserébe? Hát szerintem kurvára nem.