Totál jó programot találtunk ki a szülinapomra. Egyikükkel közel van egymáshoz a két dátum, így szerveztem egy baráti ebédet. A legjobb barátnőm, meg a vőlegénye volt a társaságunk és pompásan mulattunk. Háromfogásos ebédet rittyentettem, az előétel sikerült a legjobban, konyakban flambírozott kacsamáj, mézzel, chilivel sütve, meleg vöröslencse salátával. 

Amikor aznap este még a másikuk is meglepett, mert elém jött, hazavitt és egy gyönyörű csokorral ajándékozott meg, már vészesen éreztem, hogy kiakad a boldogságmérőm. Sejthettem, hogy ennek megfizetem még az árát, de, hogy pont így, azt a franc se gondolta volna!

Másnap aztán megint jöttek a jó élmények, a rengeteg felköszöntés, és az urammal készültünk az estére, hogy a "cukorkaboltban" összevásárolt játékszereket szép sorban kipróbáljuk. És akkor, alig pár órával a randi előtt beütött a baj. Mert kordában tartott szörnyeteg énem, akit a mániás depresszió hozott létre, nem bírta tovább és beszólt. Valami nagyon durvát. Végig se gondoltam, hogy ez mennyire ártalmas, de az uram megsértődött, megbántódott és csalódást okoztam neki. Annyi mindent tesz a kapcsolatunkért, néha erején felül, én meg úgy viselkedem, mint egy hülye picsa.

Aztán, a randink előtt 5 perccel írta meg, hogy ő nem jön. Persze, totál kiakadtam, de belül még én is jogosnak éreztem. Nem érdemeltem meg mindazt a szeretetet, törődést és gyönyört, amit adni készült nekem. Végül mégis bebizonyította, hogy nem véletlenül ő a mindenem, lassan 8 éve. Mert a sértődött hallgatás helyett felhívott és próbáltuk megbeszélni.

Borzalmasan kiborultam, az összes rohadt tünet előjött közben. Majdnem egy órán át  sírtam, közben pánikrohamot kaptam, annyira, hogy a mentőket akarta rám hívni, és még bunkó is voltam. De! végre valakinek - a dilidokimon kívül - el tudtam mondani, mi ez és milyen érzés átélni, amikor a szörnyeteg kitör belőlem. Hogy mekkora csalódás számomra, aki mindig optimista, jókedvű, napsugár, hogy pont ezzel a rohadt betegséggel vert meg a sors. 

És a legdöbbenetesebb az egészben, hogy megértette. Sikerült végre úgy szavakba öntenem, hogy el tudtam fogadtatni vele. Mivel ilyenkor úgy veszi át a hatalmat a szörnyem, hogy sokszor én magam sem veszem észre, ezért megbeszéltük, ha megint így érzi magát, ha megint bántom, csak annyit mond: "Kicsim, most megint hülye vagy!". Ez lesz a jelszó, hogy a szar elszabadult, tegyem rá vissza a szájkosarat. 

Fura, de tényleg úgy van, ahogy a Micsoda nőben mondta Julia. A szar dolgokat sokkal könnyebben elhisszük, mint a jót. Nehéz elfogadni, hogy jogunk van boldognak lenni, hogy ha jól csináljuk, akkor ez automatikus következmény. A szörnyeteg bennem az elmúlt két hónapban egyfolytában a rést kereste, csak egyetlen mondatot, gesztust, vagy hibát, hogy kitörhessen és azt mondhassa, látod, ő sem ért meg téged, ő sem szeret igazán, mert te ezt nem érdemled meg. Hát, az urammal rácseszett. Mert ő annyira akar engem, még ilyen defektesen is, hogy bárkivel szembeszáll, bármit megold és megbocsát, csak együtt maradjunk. 

És mindezt igazi férfiként teszi. Tényleg nem jött át. Nem töltöttük együtt fizikailag az estét. De, mivel inni vágytam, hozott nekem egy üveg pezsgőt, és bár olyan szerkóban fogadtam a kapuban, amitől rögtön felállt neki, tartotta az adott szavát, kezembe nyomta az üveget, hagyta, hogy megöleljem, aztán elhajtott.

Ezután további 3 órán keresztül beszélgettünk telefonon. Végül este 6-tól éjfélig velem volt lélekben, segített, ösztönzött, felizgatott, kielégített, és emlékeztetett arra, hogy miért ő uram és parancsolóm, és én mennyire szeretek engedelmeskedni neki. Szóval összességében, mégha nem is úgy történt, ahogy terveztük, ez egy brutálisan jó szülinap volt és csak még közelebb érzem magamhoz, ha ez egyáltalán lehetséges.