Nem szoktam mondani. Soha. Senkinek. Csak a macskáimnak, mert ők ugyanazzal a feltétel nélküli, mély szerelemmel viseltetnek irányomban, mint én őirántuk. Embereknél ilyet eddig még nem tapasztaltam. Ahogy kimondom a szót magamban, eszembe jut a sok csalódott pillanat, amikor az ajándék, ami szívem legmélyéből jött nem talált megfelelő fogadtatásra. 

Manapság divat mondogatni. Lassan már úgy használjuk, mint egy köszönést, vagy toldalékszót, van aki bazmegol, van aki az sz betűs szót hajtogatja, akár kell akár nem. Tiszteletlenül bánunk a szóval, ami legmélyebb, legszentebb érzéseinket hivatott kifejezni. Ez is visszatart attól, hogy bárkinek is mondjam. Főleg ott, ahol elvárássá vadul. 

"Ő" persze ebben is más. A hosszú évek alatt, mióta együtt vagyunk, csak elvétve hallottam tőle. Sosem tudok mit kezdeni a pillanattal, mikor nagy ritkán meglep vele. Azt hiszem, jó, hogy mindketten visszafogottak vagyunk ebben. Most mégis, miután együtt töltöttük a reggelt, mint az ablakra váratlanul megszülető jégvirág, felhorgadt bennem a vágy, hogy a tárgyi dolgokon túl is megajándékozzam. 

Hogy kifejezzem vele az örömet, a hálát, a kedvességet, a vágyakozást, mindazt a bonyolult, ezernyi szálból fonódó, színekben pompázó sajátos világot, amit a kapcsolatunk jelent számomra. 

Épp hozzáfogtunk egymás kényeztetéséhez. Hanyatt feküdt a párnák között, kibontott hajamba túrt gyengéden a keze, arcomat a mellkasára simítottam és lélegzetem a mellbimbóját fújta törékenyre. Aztán lehunyt szemmel lassan lefelé araszoltam, kezem megtalálta ágaskodó férfiasságát. Csókot leheltem fénylő tetejére, és akkor, ott, jött a pillanat, hogy ideje megtenni. Magam sem tudom, mikor mondtam utoljára, talán egy éve is már... Azt pontosan tudtam, mit fog rá válaszolni, nem a viszonzás miatt szaladt ki a számon a szó. Kéjtől elhomályosult, perzselő tekintettel felpillantottam rá, szokás szerint engem nézett. Vettem egy mély levegőt, majd pajkosan rákacsintva, gyönyörtől elfúló hangon kimondtam: "Szeretlek!"

Egyetlen szemvillanás, de nekem elég bizonyság volt, hogy komolyan veszi, hogy számára is ez a legpazarabb meglepetés, amit kaphatott tőlem.  Az öröm, a mélységes rajongás, irántam érzett mérhetetlen szeretete, az elégedettsége egyetlen pillantásba sűrítve ott volt a szemében. Igen, ezért megérte kimondani. Ezzel adtam és kaptam a legtökéletesebb karácsonyi ajándékot idén.