Már nagyon régen, még 2017-ben jelent meg a Vörös glória, és legalább egy évvel előtte fejeztem be, vagyis kb. 5 éve nem nyúltam a történethez. Amikor az ember ír, akkor nagyon beleéli magát a cselekmény alakulásába, a szereplőkkel sír, nevet, öl, esik szerelembe. De amint pont kerül az utolsó mondat végére, szélnek ereszti őket, hagyja, hadd éljék most már saját életüket. 

Az én agyamból is ki lett radírozva Szabina, Szilveszter, Brigi, mindaz, ami történt velük azon a 300 oldalon, amit magam vetettem papírra. Így aztán, amikor beneveztem a Hévízi Könyvtár 50 pontos olvasási kihívására, akkor megfogalmazódott bennem, mi lenne, ha újra elolvasnám? Főleg, mert több ponthoz is passzolt, így egyszerre ki tudtam őket pipálni. A szempontok között szerepelt az, hogy "egy saját szempont alapján választott könyv". Saját szempontnak pedig azt jelöltem meg, hogy "egy saját regény". 

Na de, a lényeg! Teljesen kívülállóként, olvasóként próbáltam elmerülni a történetbe és levonni a következtetéseket a végén. Először nagyon felszínesnek találtam az indulást, mintha magam sem tudnám, mit is akartam leírni. Az első részből végig hiányoztak a valódi érzelmek. Az, hogy írok valamiről néhány szót, még az olvasó számára nem biztos, hogy tényleg kifejezi a mondanivalómat. Már-már ott tartottam, hogy szégyenemben félbehagyom, de aztán mégis hajtott tovább a kíváncsiság, és végülis nem bántam meg.

A második részt már mintha egy teljesen más ember írta volna. A stílusom, a jelenetek, a történetvezetésem sokkal felnőttesebbnek tűnik, érettebb fogalmazásmóddal. Ráadásul azt hiszem, most lett előttem tiszta az is, hogy miért mondták eddig sokan nyersnek a szexjeleneteimet. Mert tényleg azok. Rengeteg könyvet olvastam, amelyek tobzódtak a romantikus, erotikus jelenetekben, és ezekhez képest én tényleg olyan vagyok, mint egy széthasított nyersbőr. Mert egy forró, erotikus jelenetben nem az a legfontosabb, hogy technikailag éppen ki, mit, hova rak. Hanem maguk az érzések. Ezt pedig azért tudom nehezen megfogalmazni, mert számomra a szex a valóságban nem ilyen. Nincsenek túlcsorduló vallomások, meg elfúló sóhajok. Amikor nem játszom rá egy kicsit a partner kedvéért, akkor igazából csak magára az aktusra figyelek. Arra, hogy mi tud nekem nyújtani és én mivel tudom őt elcsábítani. 

Úgyhogy nagyon tanulságos volt elolvasni a saját regényemet, mert a megtanultaknak jó hasznát veszem majd a készülő regényemben.