Sokat gondolkozom mostanában azon, mennyire kellett az életembe a másik pasi. Szerencsére az érzelmi dolgok kezdenek nálam visszaállni a normál kerékvágásba. Tanultam a múltkor elkövetett hibából és erőteljesen pórázon tartom magam. Nem dőlök be saját gyerekes rajongásomnak, nem mondom ki, amit kimondanék, viszont mindkettejüket erősítem abban, hogy különlegesek, hogy fontosak. De ennél többet nem. 

Aztán eszembe jutott az, hogy nem ez az első eset, amikor két pasival vagyok boldog. Sőt, olyan is volt, hogy egy nővel és egy pasival voltam boldog. És, ahogy szőttem tovább gondolataim fonalát, lekoppant, hogy jé, hiszen ez ma tök divat. Csak polyamornak hívják. 

Pont olyan, mint a barátság extrákkal. Én már rég működtettem ilyen jellegű kapcsolataimat, mielőtt Mila  Kunis és Justin Timberlake divatba hozta volna.

Sokféle formáját próbáltam a kapcsolatoknak. Voltam házas, voltam menyasszony távkapcsolatban, voltam idegen országban feleség, voltam állandó barátnő, kitartott barátnő, családfő, szerető és szexbarát. Akármelyik verzióban megragadhattam volna, de én ebből a két másik meg én verzióból tudom a legtöbbet kihozni, ilyenkor tudom a legjobb formámat nyújtani, de, persze, azért vannak saját szabályaim.

Első és legfontosabb, hogy nem élek együtt senkivel. Aztán a szex is fontos alap, a fő dolgokban legyenek egyformák, de legyen olyasmi is, amit csak az egyikkel, csak a másikkal csinálok. És nem utolsósorban az intelligencia. Rajongjanak mind a testemért, mind a lelkemért és akkor mindketten a maximumot kapják tőlem.

Hogy ez nem fárasztó-e? Hiszen sokszor egy társ is az. Nos, nem. Talán néha, egy kicsit intenzív lelkileg, de ezért van a nem élünk együtt kritérium. Mert mindig van pár üres nap, mikor egyikkel sincs randi és ilyenkor ráérek agyalni, kombinálni, tervezgetni, lenyugodni, és helyes szemszögből látni magam és a kapcsolatunkat. És végül, nekem az is fontos, hogy tudjanak egymásról. Hogy ne kelljen titkolóznom, hazudoznom. Persze, oké, hogy féltékenyek, de a másik ne legyen tabutéma. 

Jelenleg itt tartunk, az a bizonyos vonal újra vízszintes, és már évek óta nem éreztem magam ilyen elégedettnek, kielégültnek, nyugodtnak és boldognak.