Platón azt mondta, a testiség a szerelemnek csak az első foka. Ha az imádott testében megtalálod a tökéletességet, onnan még több lépcsőfokon át vezet az út felfelé, mire eléred a rajongásnak, szenvedélynek azt a fokát, amiről letekintve mindenki más jelentéktelennek tűnik a szerelmedhez képest. 

Fura egy gondolat a mai világunkban, de én tökéletesen megértem. Író vagyok. Az agyam totál máshogy működik, mint egy átlagos emberé. Nálam a gyakorlatias szeretői kapcsolat mellett tökéletesen megfér a rajongás, ami - ezek szerint a szót rosszul használva - csupán plátói. 

Hiszen Platón egy szóval sem mondta, hogy ne akarna lefeküdni plátói szerelme tárgyával, inkább úgy fogalmazott, hogy túllépve a testiségen, a másik tökéletességéért van oda. Na, nálam is valami hasonló a helyzet. 

Tudjátok, van az a srác.... nem tudom másképp nevezni, mert fiatalabb nálam, szerintem úgy tíz évvel. Miközben valamilyen szinten felettem áll a munkahelyemen, hiszem az én munkámat ellenőrzi. 

Nos, nem szoktam magam visszafogni, ha valaki szimpatikus, de azzal tisztában vagyok, hogy mivel az emberek agya tök egyszerűen működik, ezt rögtön úgy könyvelik el, hogy akarok tőle valamit. Ez így is van, de semmiképp sem azt, ami mások fejében megfordul. Nem akarok lefeküdni vele, nem akarok csókolózni vele, még azt sem szeretném, ha hozzám érne. Amúgy sem szeretem, ha  hozzám érnek. 

Hogy mit akarok akkor hát? Beszélgetni vele, ülni vele szemben és csendben rajongani, hülye kérdéseket feltenni, csakhogy minél több dologban megismerjem a véleményét, kiismerjem a gondolkodásmódját. Együtt nevetni, közös emlékeket szerezni. Talán barátokká válni, bár azt hiszem, a mérleg nyelve mindig felém billenne. Szeretek rajongani, akkor is, ha többször volt már csalódás a vége, mert hajlamos vagyok rajongásom tárgyát túlidealizálni, beleképzelni olyan tulajdonságokat, amikkel nem rendelkezik. Meg, persze, ez a vegytiszta rajongás a másik részére terhes, hiszen fogalma sincs, hogy kezelje. Összetéveszti a szerelemmel, úgy gondolja, rá akarok mászni, vagy mittudomén, és nagyon nehéz elmagyarázni, hogy erről szó sincs.

Igazából az eszmét szeretem, amit elképzeltem azáltal, hogy megismertem őt. Azért rajongok, mert jó hozzám és ez ritkán fordul elő velem. Azért szeretném jobban megismerni, mert én belelátok a lelkébe, és tudom, hogy sok közös vonásunk van, ami miatt érdekes beszélgetéseket folytathatnánk. 

De, persze, ő igyekszik távoltartani magát tőlem, és ezt megértem. Mégis, néha azt kívánom, bárcsak lehetőséget kapnék, hogy mindezt elmondjam neki, hogy elmagyarázhassam, nincs veszélyben, amit iránta érzek tiszta és ártalmatlan. 

Általában, ha megkívánok egy férfit, akkor a film azonnal elindul a fejemben és lejátszom azokat a szenvedélyes jeleneteket, amik megtörténnének, ha egy ágyba kerülnénk. Az első öt perc után tudom, milyen lenne vele az ágyban. Azonban, akiért ilyen tisztasággal rajongok, mint ezért a srácért, ha valaki szóba hozza a szexet a kapcsán, leginkább az émelygés fog el. Hiszen én nem úgy kedvelem, eszembe sem jut, hogy testileg közel kerüljek hozzá. Ha erőltetem és megpróbálom elképzelni a szenvedélyes jeleneteket, az agyam felmondja a szolgálatot, képtelen leforgatni a filmet. Mert nem ez a célom. 

Leginkább csak jó érzés, hogy találok valakit, akivel az én szintemen beszélgetni tudok, aki ugyanúgy kilóg a sorból, ezért tudja, milyen másnak lenni, akiben olyan tulajdonságok sorakoznak, amiért érdemes tisztelni, felnézni rá, kedvelni. Szeretni benne az embert, amit csodálatos egyénisége létrehoz. És ennyi. 
Tényleg, szívből kívánom magamnak, bárcsak egyszer mindezt elmondhatnám neki.