Minden egy visszatérő álommal kezdődött, tavaly nyáron...

Gyerekkoromban nagyon sokat futkostunk, fociztunk, kergetőztünk, aztán általános iskola 7. osztálya körül jött az első combgörcs, aztán a hörghurut miatt a fulladás, és már a 60 métert is alig tudtam lefutni, rémálommá vált számomra ez a könnyű sport. 

Nagyon sokáig hülyeségnek is tartottam, lenéztem azokat, akik hóban, szélben, 40 fokban, állandóan futkorásznak. 

Aztán, egyszer csak, jött egy álom, vagy nem is tudom, minek nevezzem. Ugyanis nem alvás közben jött rám. Éber állapotomban, a legváratlanabb pillanatokban tört rám a vízió, ahogy lefogyva, könnyedén, fulladozás és lábgörcsök nélkül futok, olyan örömmel, amit eddig futás közben sosem éreztem még. 

Eszembe jutott az az ősrégi film is, ahol Mel Gibson nagyon tudja, mi kell a nőnek, és a filmben egy zseniális Nike futócipő reklámot hoznak össze Helen Hunttal, aminek a lényege, hogy a futáshoz nem kell semmi, csak az út és te. Az útnak tökmindegy, miben, kivel, hogyan futsz, a lényeg, hogy fuss. 

Szóval nem húzhattam az időt azzal, hogy jó, majd, ha meglesznek a megfelelő eszközök, oké, majd ha lesz pénzem erre meg arra. Az utolsó löketet aztán az adta meg, hogy egy kolléganőmtől kértem tanácsot, aki rendszeresen fut, ő pedig azt ajánlotta, nézzek utána a neten. Találtam egy pompás applikációt a telefonomra, ami azt hirdette, hogy a kanapétól az első 5 km-ig eljuttat engem. 

Totál szkeptikus voltam, ugyanis jelenleg 132 kilós vagyok, ráadásul két évvel ezelőtt a gyári melóban kijött az ezer éve elfeledett hörghurutom, úgyhogy a tüdőm sincs teljes kapacitásán. De aztán, egyik este - hogy még véletlenül se lásson meg senki - nekiindultam. A program lényege, hogy időintervallumokra van osztva a futás. 5 perc bemelegítő gyors gyaloglás, aztán 6 etapban 1-1 perc futás 1.5 perc gyaloglás. Végül 5 perc levezető gyaloglás megint. 

És képes voltam rá! Már az első alkalommal megcsináltam, pedig a tüdőm többször is fel akarta mondani a szolgálatot. A fura az volt, amit éreztem közben. Felszabadultságot, örömet, büszkeséget, vidámságot, lendületet. Azt hiszem, emiatt bírtam ki végül. 

Ez 2-3 hónappal ezelőtt történt, és akkor 1.8km-t sikerült megtenni a fenti módszerrel. Azóta ez felment 2.5-re és az idei év egyik nagy kihívása, hogy év végére, mégha nem is totál futva, de meglegyen a fránya 5km. Az app is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, még az ingyenes verzió is eleget tud ahhoz, hogy megfelelő társam legyen a küzdelemben. 

És ennyi idő alatt sem fáradtam bele, nem untam rá, a lelkesedés még mindig ugyanúgy bennem van, a lendület és a vágyakozás, hogy amikor csak kisüt a nap felkapjam a nyúlcipőt és futásnak eredjek. Szeretnék bele némi rendszert vinni, folyamatosan fejlődni, de egyelőre a testem parancsait követem és csak akkor futok, amikor úgy érzem.