Kiléptél az ajtón, csendesen behúzva magad után. Kinyújtom a kezem, hátha még elkapom távolodó lépteid és visszaránthatlak boldogságunk rózsaszín buborékába, de csak elhasznált, rozsdás érmékként a padlóra koppanó üresség marad utánad.
Hasra fordulok, belefúrom a fejem összefonódott testünk…